HÁTLAPSZÖVEG

Ha adatokat kívánok közölni: beszélek, és így tovább…
Ha ugyanazt az érzelmes, illatos-szagos filmet szeretném
levetíteni önben, ami bennem él: verset írok.
Megpróbálva a legkevesebbet szólva, a legszebben szervírozva,
a legtöbbet átadni.
Az agy gátjait, kódjait, a reciprokával – a verssel – szorozva
osztom vissza önnek azt, amit kiváltott belőlem
a világával, melybe ilyenné álmodott engem.
Tehát megérdemel, úgy kellett!
Szupravezető betűimből használtam, hogy a
legkisebb veszteséggel áramolhasson önbe a mesém.

Létünk szereplői kitalált alakok.
Bármilyen azonosság csak véletlen.
A p..sánál csúnyább szavak is elhangoznak.
Átélését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk.


török-zselenszky tamás

-----

NAGY-NAGY KÖSZÖNET

A Vörösmarty Társaságnak, Kovács Gábor igaz barátomnak, és Schmitsek Józsefnek (Szabadegyháza polgármestere), anyagi, és egyéb támogatásukért, a kötet létrejöttének lehetővé tételéért! Székesfehérvár, Szabadegyháza, Mór minden polgárának. Bérces Viktornak, Benedetti Péternek, Csepeli Péternek, Karli Katalinnak, Bucsai Tímeának, Fiák Krisztinának, Barbély Gábornak, Cserinek, Kozma Katalinnak, Fransznak, Széna Egyesületnek, Énis Közhasznú Egyesületnek, akik saját ügyüknek éreznek.
Szegedi Kovács Györgynek, aki idáig lökdösött és valódi barát! Fenyvesi Ottónak, Bakonyi Istvánnak, László Zsoltnak és Sohonyai Editnek, akik megtiszteltek nagyra becsült figyelmükkel. Jézuskának, Imhotepnek, Gautamának, Szt. Filuménának; a legtisztább őrzőknek (persze a többinek is), szüleimnek, családnak (Szeretett öcsémmel, meg Zsolti Tamással és Szombath Borbálával az élen). Édes mátkám-társamnak, barátaimnak, akik kibírnak. Külön hála Bori nagyanyónak, akinek az egész kötetet ajánlom! Minden magyarnak, kifejezetten a határon túli testvéreknek. Régi, és új zenésztársaimnak. Külön köszönök minden támogatást a Zselenszky (Nap) Unplugged koncertjeink, valamint az ehhez tartozó „költői estes” albumok és előadások hallgatóinak!
Zselenszky estek felől az informálódás, vagy estek szervezése ügyében az üzenetek fogadása, a http://www.zselenszky.hu , és a http://zselenszky.blogspot.com oldalakon lehetséges.
Naprakész információkért jelentkezzen a facebook-on a Török-Zselenszky Tamás profilon magánlevélben!

Áldás Magyarországra!

Köszönettel: a szerző.

-----

Amennyiben Ön szeretné megjelentetni valahol, valamelyik versemet, vagy bármilyen módon felhasználná, kérem írjon levelet ez ügyben a hollos.zselenszky@gmail.com címre!

Lekötelez.
-----

FIGYELEM! AKI TARTANI KÍVÁNJA A SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY ÁLTAL SZERKESZTETT SORRENDET, AZ HALADJON A BEJEGYZÉSEKBEN A LEGRÉGEBBITŐL A LEGUTÓBBI FELÉ!

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁSUKAT!

-----

BONUS:

  Zselenszky - Levegőnél könnyebb kőzetek - 2012-ig ABC szerint

DOMOKOS NAPI KÖSZÖNTŐ

Török-Zselenszky Tamás

Domokos napi köszöntő

Szilágyi úr hátat fordított.
Más sírjára fagyott,
s durcás álmodás
dere csípte édessé
titkos hecsedliségét.
Erőszakos cipőinkkel tartunk
nem létező otthonok felé.
Dohánnyal füstöljük fel
modern érveinket,
hogy minden percben
egy újabb embervágás
kezdődhessen.

Ha lenne múlt,
jelen, vagy jövő,
most azt mondanám:
kinyalhatja!
De nincsen.

POCOK-ÉN

Török-Zselenszky Tamás

Pocok-én

Csak hizlalom magam egyre a
Kitalált-réten átrohanásra, hogy
aztán az értetlenkedés
bamba baglya öklendezze
csontom, hajam, körmöm,
és emészthetetlenné keményedett
szívemet.

APPEL

Török-Zselenszky Tamás

Appel!

Ha szarról,
ha húgyról szól, is
szentté tud lenni egy mondat…
csak légy költő;
csak nyiss ablakot
a hason fekve zokogó világra!
…
lásd, felülök én is
a rügyekkel együtt!
Ahogy föl-le tódul a
benső, lelki váz,
a mágikus, narancssárgáslilás pára
most is megválaszt mindarra,
amire Mihály fiát
általában választani lehet.

Tintával lövöm be magam,
s megcsalt szemeimen
átcsöppentem a világ ecetét!
Elvágódom, kaparok,
s felettem a lovak összeszagolnak.
Buta templomok a nők.
Gyalázásukért versengve hagyjuk,
hogy meggyalázzanak!
Javoll, herr lageraltester!
Már az első nő k..va volt,
s az első férfi k..rafi!!
Csak én nem tudom kívül tenni,
akit bepólyált a lelkem!…
Mert bennem már
örökké él az
akit megszerettem.

ISZÁKTHEPROPHET

Török-Zselenszky Tamás

Iszáktheprophet

Ma villámlott itt.
Kiesett a anyám.
A anyám.

Olyan szépet írtam
a Nagy Szellem evezőivel!
Olyan karakánt!
Bimbó remegtetőt!
Lúdbőr gyalázót.
Gyökéren át smárolósat.

Elillanok a legyekkel, míg
kis, kínai rendszámú buszon
viszi az én érdes károgásom
az öreg szuvas nő.
Hét szavas, savas, Csuvas
és Szamojéd csuta kutató.

Malmoztunk, meg száradt
kalocsait fűztünk
a hántós -fosztós -morzsolós esték
füsttől kékesszürke tévéfilmjei előtt.

Jött a ráncos, csörgő rázó,
fekete tollas lángember!
Lilává lettek a nyelvek,
s a lovacskák
ott álltak szerte, körülöttem…
míg fejet s kezet emeltem,
hogy jó szó szót kövessen…
szétszórtam magam:
rügyem, s a virágokat.

VEI VU FEJ

Török-Zselenszky Tamás

Vei Vu fej

Öléstől, nem öléstől
vissza semmi nem tart.
Eleget néztem már
az elszánt tetthez is…
s mit nyugszom,
magamtól nyugszom azt.
Életem jóságos, nagy
tenyérbe tettem,
s kiállok!
Szátokban
vérzik a kenyér.

KETTEN A MEZŐN

Török-Zselenszky Tamás

Ketten a mezőn

… s itt, épp itt.
Megérintett.
-Menj kis hernyó!
Sárga sünhernyó!
Éld eztán
lepke életed!

HALÁL

Török-Zselenszky Tamás

Halál

A villámok végében mindig áll valaki.
Fekete szemével jóságosan néz, de
mosolytalanul.
Ózont lélegez ki, és ostorától
szétmállik a test.
Előhívja az őstüzet,
emésztő szeretetben mosdat,
eláztatja a szénát,
illatot hív elő… és
miközben himnuszt énekel a Naphoz,
széthinti vérünket
a könnyed szivárványban.

SZENT ESTE

Török-Zselenszky Tamás

Szent este

Kik üvöltenek, s abban van otthonuk,
horkantva alszanak el,
ha csak kicsiny csönd terem.
Nem keltik őket a csendesek.
A karácsonyi est hidegének
tisztaságát hallgatva mérik fel
az egymás közti nagy
távolságokat.

KILÁTÁSAINK

Török-Zselenszky Tamás

Kilátásaink

Ha nem lenne más sós
csak a vér,
nem szólna ima itt
senkiér’
hisz’ egy sem maradna
ki éhsége felett
tudná tartani
az isteneket.

MULADHARAKIRI PITECHUS

Török-Zselenszky Tamás

Muladharakiri Pitechus

Míg nyaldosva van,
csak addig bólogat,
s csíkosra veri
a tószemű lovat.
Fát nevel,
hogy újabb fejszenyélnek
szolgáljon,
s e kályha testű érdek
gyóntatója,
tisztelhentese:
maga magából gyártott
istene.

PIAZZA DEL DUOMO

Török-Zselenszky Tamás

Piazza del Duomo

Régi szándékok előtt hajolnak meg
e lopott kövek…
elmaradt újra a szép galamb röpte.
Zizeg valami a szőreink mentén
és lassan, biztosan
megszakad a szem.

HŰSÉG

Török-Zselenszky Tamás

Hűség

Ha már nem leszel is,
hadd járjak ide
a virágokhoz, kérlek...!
Nem lesz erőm
a jóságot sugárzó adók
erősítőjének maradni,
ha nem lesz emlékem arról,
hogy valaha hittem azt,
ami nincs.

A SZALAJKA-VÖLGY FELÉ A VONATON

Török-Zselenszky Tamás

A Szalajka-völgy felé
a vonaton

Sört sírok.
Hozzá férni az összes
testnyíláshoz…
s, hogy az arcomon ne látsszék,
hogy azt akarom
ne látsszék!
Aztán a kéreg hullására riadok.
Hej! Ami nektek élet,
az nekem halál.

A HALÁL PILLANATA

Török-Zselenszky Tamás

A halál pillanata

Szorítja, csak szorítja,
… el nem engedné.

8G MÉLYEN

Török-Zselenszky Tamás

8G mélyen

Mindenhez van elég minden!
A kérdés örvénye hozza le
testünkbe a sárkányokat!
Fejünk lyukait üvegező
sárkányok ezek…
lángot fütyörésző,
maró nyálat mosolygó,
szót sugdosó mérőszörnyek.
Övék volt az első gondolat
mely behozott a különbe,
s mostanra öreg hideg lett bennünk.
Olyan hűvös, hogy még
a tüzet is
melegnek tudjuk manapság!

HÁROMSOROS

Török-Zselenszky Tamás

Háromsoros

Egy hangot fon körül az összes!
Aztán egy halk villám
tűhegynyi lyukat üt egy régi tükörbe…

PIOP-PIOP

Török-Zselenszky Tamás

Piop-piop

Ki akarná elhagyni a szomját?!
Kell, hogy kelljen.
Az élesség a pillanaté!
Levélsárgító lehelés ő
a holnap előtt,
a tegnap után.

Ez egy kasza pengéje.
Így aki az idővel gondol,
csak a suhintások elmosódott
végtelenét és tompa moraját
létezheti.

Én a pengén ülve élek,
és tudom, hogy a konyhakések,
megtanulták,
csirkéink
vágás előtti
könyörgéseinek hangját.

ZEBEGÉNYI HAJNAL

Török-Zselenszky Tamás

Zebegényi hajnal

Álmodtam, és álmomban
Te öleltél engem.
Pillantásod gyomlálta ki
gazos, bánat-kertem.

Koszos gyermek voltam,
táncoltam a Hold alatt.
Estemben vérvörös salak festett…
s a hét menny nézte táncomat.

Jönnél ismét úgy el,
megértő mosollyal,
omló holló-hajjal,
mint a’ koldus hajnal!

Fent, a kálvárián,
fények lába nyomán,
az éjjel új alkonyán,
végigfolyt a Dunán…

az a zebegényi hajnal.

VARÁZSOLOK

Török-Zselenszky Tamás

Varázsolok

Megdöntöm tüzemet, jobbra, meg balra,
s becéző szavaim ismétlő dobja
dobja a sötét véglyukon át,
a szebbik földre, a szív igazát.
Mária öccse vagyok…
Zion őrzője, a lélektől.
Aranygömbként adtak,
tépázott, kék felhőkből.
Öt karommal ölellek,
négy halálban halok.
Három lélek értelmével,
kettő-létben vagyok.
Én, az Egy hercege,
Mihael védence,
morcos, pajkos segítője
egész-önmagunknak.
Megdönt a fény, jobbra, meg balra,
s nevelő szavait ismétlő dobja
dobja a sötét véglyukon át,
az én földemre, az Egy igazát.

SEMMIÓTA

Török-Zselenszky Tamás

Semmióta

Ibolyásan derengve vezetnek
a bánat vonalai.
Az Alátekintő is
a térdeire hullott.
Vele meg a tiszta
csillagokkal élek,
s nem bánt, hogy
nálam, részetekre
már nincs több
kockacukor.

KÖSZÖNVE A VÉRNEK

Török-Zselenszky Tamás

Köszönve a vérnek

Térdelvén megbocsátó vízbe,
bokám és csuklóim szabaddá téve
kínálom testemet keresztségedre.
…
Patak az Isten.
Nézem… körülfolyva lábaim,
hogyan bukdácsol.
Sebezném magam, s vérem csepegve
omlana habokba, s víz közé vegyülve
úszna halálba, távozna, lehűlne.
Vízből lett testem, így jaj,
vízbe kerülne.
…
könnyébe a légnek,
italába égnek.
Hullana karokra,
ha keresztre feszülnek,
sebekbe hatolván,
köszönve a vérnek.

ÚTINAPLÓ

Török-Zselenszky Tamás

Útinapló /autóban

Holdat virágporból!
Löszsivatagon fekszem.
Izzó testem a nyárs,
s a magma tüze felett,
rám felszúrva üvölt a Dunántúl.
Démoni, vércsekarom-kezek
hülye áldást osztanak most:
„Száradj, kis ország!
Hordjon szét a szél!
Eddig is belőled evett az
egész világ!”

Nem kergetem a bogarakat.
Rád jönnek, nem rám.
Neked van kiszögezett, szenvedő
ember-istened, akinek
halál henyél a lábainál.
…
errefelé bauxittal virágzik a táj.
Vér érc…
Az izmok diadala: a halál
diadala.
Mint ahogy a szépérzék
szedi a virágot,
úgy rothasztja a jóhiszemű
tudós a Földet,
s önmagát.

Ne járj a vízen!
Ne küldj csókot és mosolyt!
Egyedül maradsz.

AZ ÚR LOVAKÉNT

Török-Zselenszky Tamás

Az Úr lovaként /Ferenc bátyámnak

Kormos bőrömben feszengek én,
a szótlanul vén, és csendben buta.
Szükség fakérgét majszoló mén.
Egyedüliség fekélyének szaga
szállong és felfed,
de farkast távol tart.
Gazdámat: Istent szolgálom,
s ha meghalt, -mert meghal
néha az Isten is-
majd leölnek biztosan engem is,
hogy mellé temessenek.

Ő AZ, AKI

Török-Zselenszky Tamás

Ő Az, Aki

Eljön és kereszteletlen lesz…
sehová sem tartozó.
Nem kiválasztott nép közül jön,
és hagyományos vérvonalból való
sem lesz, csodát sem tesz,
s lehet, nem mutat majd semmit.
Érkezni fog fényes, nagy felhőkön,
elmegy csendben s nem illet majd senkit
semmi szóval, csupán szomorú lesz,
s mindenkinek hátra hagyja, amiért tesz:
Erősnek ellenséget,
különbnek ellentétet.
Evőknek nagy éhséget,
utat a lépdelőknek.
Vágyat az elégedetlennek.
A vallóknak sok véres keresztet.
Szeretni valót a szeretetnek,
és Egyet minden egyes Egynek.

MÉLÁZNI ATYÁMMAL

Török-Zselenszky Tamás

Mélázni Atyámmal

Lekicsinyít magának olyanra,
mint amilyennek hét méterről látsz…
Gerincem végig nyúlik jobb alkarján,
úgy emel mellére.
Meztelen, sima, szomorú ló-szemű
Ég-atyám, egy könnyel gyászol.
Spirálbölcsőjének némaságába
hajítom félelmeim.

Tenyeremben elférsz Te is… és
én az Ő tenyerében.

Nem értheted, mit üvöltök itt össze
évezredeink humuszában, mert
jól beszélni
soha sem lehet megtanulni,
csak jól hallgatni.

A REMÉNYTELENSÉGRŐL

Török-Zselenszky Tamás

A reménytelenségről

A galambok szavát Anyám dúdolásának hittem,
a búza ringató szálait, szerelmem karjának.
De ébredés után magam most mégis arra intem,
csalóka képzetnek ne higgyek, vigyázzak!

Mert megcsalhat bármi, szeretni vágyó lelket,
s megfőzi bánat, a testét, vágyból álló üstben.
Reménytelenség ront élni hagyó kedvet,
mint olyan vers a szívet, amiben nincsen az Isten.

OLTÁRSÁG

Török-Zselenszky Tamás

Oltárság /Édesanyámnak

Majdani öregségünk
ráncait csókolom rád,
Te anyát veszített,
s így teljes percektől
végleg megfosztott!

A fára aggatott, szögezett
ezüstös ember háza
most csendes.
Kinti éjtől búvik ott
a faasztal…
s a fehér szín abroszra
diófa pác-vérből
bor borul,
s utolsót gurul
a színarany serleg.
Feleszem a testet
s feliszom a vért!
Nem üres szó száll,
mert szállok mindenért
majd én…
majd én…
majd én a szó helyett.

A TENGERNEK ÉNEKELT DAL

Török-Zselenszky Tamás

A tengernek énekelt dal

Kint is, bent is
sötét volt mikor
először láttalak.
…de így jobban éreztelek,
s Te milliárdnyi pergamened
tekerted ki elém a homokra;
elszorult az őrangyalok torka
ahogy kihúztad a selymet
forró talpaim alól.
Ittak Téged és Te őket ittad,
lent, fent, oda és vissza is átjártad,
átmostad őket és adtad magad,
Te ige, Te szózat!
Te szép vagy, s mi csúfak
írunk rád drámát.
Soha sem barnuló lapjaid álmát
is mi fűszerezzük,
és jóval, szóval,
meg gonosszal szennyezzük
Tőled kölcsönvett
opálkönnyeinket.

ZSELENSZKY ELSŐ LEVELE A GYERMEKEKBELIEKHEZ

Török-Zselenszky Tamás

Zselenszky első levele
a gyermekekbeliekhez

Kannibállá hagytuk lenni
kérdező hajtásságunkat.
Emberhús fölött hangzik most
a „légy vendégünk”.
Hisz jobb az íze a vérnek,
ha szent névvel írjuk alá a számlát.

Tudjátok, gyerekek,
megettük már a Mikulást is!
Megspékeltük a Jesszuskát,
s most ordasemberek a helyetteseik!
Kivágott fenyvesek haldokolnak
csicsás asztalkáinkon,
és saját szellemünk, eszünk,
szívünk, lelkünk helyett,
mások ehető részeit kívánjuk
karácsonyainkra.
És mindenki azt hiszi, hogy
ő tudja jól.
Pedig a szúnyog,
ami a Názáretibe csípett,
emésztett inkább,
mint felmagasztalódott.
Berúgott, az biztos,
de aszúvá nem lényegült.
…
talán félrezümmögött,
és agyoncsapták érte
a sajátjai.

AZ ŐSZ

Török-Zselenszky Tamás

Az ősz ( leveleink hullására )

Felülről lefelé mozdul,
közrefog hűvösével, s miután
lefejti rólam a húst,
frissességgel porozza be
csontjaim.
Belehel fogaim közé,
bükk levéllel hint, s rejt a dér elől…
majd lecsókolja szívemről
az emberek odaköpött nyálát.

Lángoló, ősi emberség-szellem!
Testhez hozzásegítő,
nagyszerű alak!
Most látlak először.
…
Hang elnyelő gubómban nyugodva,
formáját elhagyott emberként mozdulok.
Tudom mindened
de elfelejtem…
Szemem elnyeled,
mert nem feleltem
semely gesztusodra – csendben mordulok…
Színek kőtálcáját nyújtom
könnyedén állva,
úgy lebbenek… s a cipőm aláhull…
aláhull és bezárul
alant a hasadék pofája.

Lassul a víz… megáll a szív.
Fölébem nyikorduló felhőív
itat, mosdat, és Te mutatsz elém
egyre, ott az árnyék helyén
semmim sincs már…
s megszűnt tükörképem.

MEGASUPERRADIOEDITLIGHTLIFE

Török-Zselenszky Tamás

Megasuperradioeditlightlife

Oeszre eebredtem stop
Itt oldalt…
ugyanaz várja lépéseim,
hisz’ szem elől tévesztett kicsit
titeket az Isten.
Mit tehetnék?!
Szót nem értetek,
fényt nem láttok.
Oeszre eebredek stop
és kész.
Ez télen megment,
nyáron enyhít,
és örökké gyönyörködtet.

FOGANTATÁS

Török-Zselenszky Tamás

Fogantatás /Édesanyámnak

Holló színű gézt… vastagon…
gyengéden… sebemre!
Mihály tollának tintája
hazugkő oldó… minden erembe be!

A tejhordó nő dinnye hasát
estében áldotta meg, szépen.
A tyúkbeülés nyugodt időszakát
dicsérte a Hold a fehér égen.
Ő az apám.

Tüskék közt, avarban, sötétben,
hangyák serénységét nézem.
Most én, itt, épp
a Menny levelét tépem,
áldott lelki betegségben…
szanaszét.

OLYANKOR

Török-Zselenszky Tamás

Olyankor

Nincs már senki akit hinnék,
csak a Te önzésed vezethet
nekem is tetsző napokra.
Csak arcod látásakor
világol előttem remény,
s hetedik szemem előtt
a méreg is kiválik
a tiszta vérrel,
világharapta sebeinkből.

Eztán filmem már csak
élőfádba forgatom.
Szemem lencséjén,
szívem aranyán át
gyúrom élővé rád a jelent,
s haraplak is, hátha odafönt még
számon kérik rajtam az ízed.

Nyelj le könnyeiddel,
mielőtt a földbe
visszaköpnél…
áldott vagy Te a hóhérok között,
s áldott én is,
ki félszednek gyümölcse vagyok.

AZ ARHAT MEGGYILKOLÁSA

Török-Zselenszky Tamás

Az arhat meggyilkolása

Ez az én kép és könyvégetésem.
Mindenütt vihar van, de
felettem magas és jó az ég.
Mindenütt tiszta…
csak épp itt zuhog és dörög.
A szavaim az én Sátánjaim!
Lehúznak és megkötnek,
s tanításnak hazudja magát
a lánc meg a kötél.
Ép elméjű őrültként szólok…
A disznók azt mondják:
a Messiás a késsel jövő ifjú.
Kövekbe fagyott szentségként szólok…
Fák!
A fűrész bennetek van!

IDENTITÁS MÉRŐ-KIJELZŐ

Török-Zselenszky Tamás

Identitás mérő-kijelző

Eső illatú mező!
Köszönöm!
Jó itt egyedül.
Így nem terjengek,
nem beszélek semmiről, hogy
szavaimmal elvegyek egy
darabot a teljesből.
És a tűz ami Egy Tűzből jön,
a lélek ami ugyanaz a Lélek,
lemérheti kívülállóságomat.
Mérgező minőségem fura tüskéitől
mentem Földemet,
és egész nap tekergek inkább
erdőiben, kukoricásaiban…
mert semmit sem tudok.
Csak nézek és hagyom, hogy
előttem égjen el
az eltávolodásába
belehülyült emberiség.
Marad:
politikushamu,
háziasszonyhamu,
világsztárhamu,
csecsmőhamu,
Jézushamu.

IGAZ HISZEKEGY

Török-Zselenszky Tamás

Igaz hiszekegy

Nem idézheted elő!
Nem pusztíthatod el!
A szentség önmaga.
Szótól nem kushad
és nem bimbózik,
hiába gereblyézed az
egész k..va világodat!
Úgyis elindul
a tisztaság antiteste
frigid szondák alatt fekvő,
falánk bábjaink ellen!

Köss a hátadra, legalább,
ha már nem bírsz magaddal!!
Párlassz, mint a törkölyt,
tégy mellet a számba,
kussoltass el!!
…
hallgattass dobogást
mellkasod melegéhez szorítva
reszkető, piciny testemet!

De ne úgy legyen, ahogy
én akarom,
hanem, ahogy Te!

IGAZHOZÓ

Török-Zselenszky Tamás

Igazhozó

Ítélni nem tanítlak Téged,
Te felszínbe őszült, kedves kisgyerek!
Különböztess csak, s ha kéred,
ama aranyfényű út lesz életed!
Megremeg mi benned ül, s kevély,
ez örömben fürdőző, galád világ.
Haragra gyúlni rest lesz, lusta lény,
s úgy látod is, és nem csak hiszed a halált.
Tudatlan’ lüktet körötted a lét,
a pap, így minden kudarcnak örül,
s omlott temploma minél több kövét
elhordja kincsként, de mégis börtönül.
Értsd meg, sötét, tájképfestő herceg,
a sors szeret, így hozzád idomul!
Ha perceg, a csontban, csak aranyszú perceg.
Valós önmagadnak jár a véred… élet,
s igazhozó italul.

TI VAGYOK

Török-Zselenszky Tamás

Ti vagyok

Vesszőmmel állok, a világot lesve,
s ő ásítását titkolva, nyelve
gyöngyözi könnyét, fejét leszegve
vár az én dühödött, nagy ütésemre.

Az aratás kendőit a molyok rágják,
s mert romlott húsokból épített oltárt,
gyötrik e bűnért a józanész papját,
csontjait intő halomba rakják.

S villámló szívű, nagy bölcsességében,
sok ember egy percnyi eszmélésében
nyelhetem vacsorám, keserű étkem…
szomorúságomban is ezt muszáj félnem;

ezt az önnyakát mardosó, bősz istenséget;
ezt a kínokat kereső, elvadult népet,
vétkéért mást rovó emberségünket…
mert mindenkit saját magával büntet
az Isten.

AKAROD?

Török-Zselenszky Tamás

Akarod?

Mondd!
Kell-e neked a jómód után
szerény szegénységem?
Szóld!
Lennél-e a lelkek útján
legszebb büszkeségem?

Ó!
Szólítasz-e engem, hogyha
csendben szomorkodom?
Aztán…
ejtesz-e majd könnyet, mikor
szerelemmel fogom

kék holdfény-kezedet,
s mondom, hogy elmegyek,
vissza már nem jövök,
vén fákba költözök,

drága, egy hitvesem?

MÁR MOST MEGVETEM

Török-Zselenszky Tamás

Már most megvetem… /B. K.-nak

Már most megvetem a holnapi ágyat,
családom, hitvesem, szentem.
A test lefekszik, a lélek állva marad,
s e renden túli értékrendben
csodás előtér a lángos háttér elé:
a füzet, a toll;
e társak éjszakára.
Már csak egyet alszunk,
jössz, és megfizetsz, te menny sugára,
magaddal, hisz jutalmul küldetsz
az elhajított ezüstpénzekért…
a lelket csonkító, érdek-bagázs
okozta szép sebeimért!
Beforrnak-e, s ha igen,
leszek-e még!
Élet-e az, akarom-e szőrén ülni
az erő erét!
Bírom-e, e nép nélküli ország
vállán megtartani magam?!
Írjam, éljem, mi volt,
vagy haljam: még ami hátra van?!

Most, csak megvetem nekünk a holnapi ágyat,
családom, hitvesem, szentem.
A test lefekszik, a lélek állva lázad,
s e renden túli értékrendben,
hagyd, a jók dolga a jóság!
Ezek itt inkább fölfordítják
egymást vele,
s fölfordulnak!
Egyedül marad a költő,
s betűs kopját faragnak neki
a lyukas zászlók alatt.
„Egy sem állhat meg előttem Terajtad kívül!”
Ez lesz rajta, meg, hogy
„Te, emberek közt a legemberebb…!
Megvert e rossz korral az Isten,
de cserébe megáldott veled!
E más fizikájú, eladott honban,
neked mindkét oldaladba
osztottak szívet.
S én úgy szerettelek ezért, társam, szerelmem,
hogy oda’dtam érted
az egyszülött Istenemet…”

MÁR VÖRÖS ITTHON A LEVÉL

Török-Zselenszky Tamás

Már vörös itthon a levél

Tenyeremben van a bolygó,
s Te bármily közel is vagy rajta
hozzám,
csak a melleid közt hallhatod,
ahogy mormolom a neved.
Már eljöttek az arany-napok.
Lenyelt könnyétől barnul,
vörösödik a Vértes,
s a völgyben megnyugvó melegségben,
sárgultan hajlong az öregedő,
lábain állva télbe ájuló
tengeri-tenger.

Hogy szorongat az ősz!
Torkot, szívet, füvet, fát, követ…
s amerre Te vagy,
ott dereng a táj fölött
az az arccá forró fényesség.
Szemeid szenei gyulladnak ott,
és tölgyet ölelsz,
kavicsot hajítasz,
meztéláb rohansz a réten,
széttárt karokkal, sikoltva.
Akárha itthon tennéd,
olyanképpen.
S ezt teszem én…
mintha ott lennék, veled.

ESTIKE

Török-Zselenszky Tamás

Estike

Érjen ugyanannyi szépség hozzám,
mint amennyi testet, lelket én adok!
S ha ez a szépség esti órán
rám simulva, kéjben, némán felragyog,
ragyogjak úgy én is, téged áldón!
Lúdbőrzőn röptessen a sírás engemet!
Edényemben más számára ne maradjon,
úgy adom cserébe minden szépemet!
Mint estike, pazarlón, mással nem törődve,
úgy szolgálom illatmindenemmel perceink.
Szemedben él szemem lakójának őre,
s ha mindezek után a jó majd könnyen rám legyint,
nem keserít ősz hajszál, őszi szél...
mert te már csókoltál...
te már öleltél.

AZ EGYETLEN MEGTEREMTÉSE

Török-Zselenszky Tamás

Az egyetlen megteremtése

Ha az orrom teremtene illatot,
a Tiéd teremtené meg.
S a szemem nézné, hogy ragyog
angyali szépséged,
mit a semmiből
ő maga hozna létre…
s lelkem elepedne érte,
hogy lelked is úgy legyen, s olyan!…
Csodás és kedves,
hiányzó oldalam.
Zeneként a fülem
a Te szíved hallgatná.
Ha nem lennél, önmagam
úgy tenném boldoggá,
hogy Téged teremtelek,
és nagy magányom felett
győzne a szerelem…
Ahogy ott állnál énvelem,
úúúgy szeretnélek!!
Ha akkor formálnálak,
épp olyanná tennélek.

VELETEK HALÁLBA

Török-Zselenszky Tamás

Veletek, halálba

Száradó festék a testem.
Énrajtam élősdi, banknak vagyon,
neked vérző, vétkező öröm.
Sírhattok, ha elveszítem,
de kéretik mellőzni…, nem hagyom
oldani szívem kötelét, ha kötöm
hozzátok, vén, szitkot szóró,
feszes szeretőim!
Kiáltott ezer szó
s elhullott perceim
húzó, vasmacska-súlya alatt
ti voltatok csak angyalszárny,
…csak ti!
Könnyebb, magasztosabb volt így,
veletek hullani.

TÉGED SZERETLEK SZERETNI

Török-Zselenszky Tamás

Téged szeretlek szeretni

A szépséggel kergetőzni jöttünk.
Táncolni, égni, szelídülni.
A legszebbem te vagy,
de még szebbé szépülni
hogy tudsz, ha nem oly szem fénye által,
mely úgy tud látni Téged,
ahogyan az enyém?!
Szegény az Isten, szegény.
Vaksággal és tévedéssel szegényebb.
…
Most hová rejted a méhed,
ez édes mennyet…
s hány élet ébred
belőlem s belőled
egymás illata nélkül?!
Míg elméd sugalmai győznek,
s nem e forró és puha kéznek
adod lelked vitorláit oda,
addig csak vacog a gyötrelem foga;
csak rágnak bennünket
a kőfejű évek,
s közelebb hozza az idő a véget!
…
Hová rejted a csókod,
a békességed?!
Hány gyermek ébred
belőlem, s belőled
egymás öröme nélkül?!!
Téged akarlak ékül,
s magamat neked!
Ha nem ezt, hát mondd meg,
melyik életet tudnánk
ezen kívül inkább,
ölelve-tépve, egymásba égve,
foggal, szívvel, vággyal oda adni,
… ha épp itt, és épp most,
épp Téged szeretlek szeretni?!

HITVESEMHEZ

Török-Zselenszky Tamás

Hitvesemhez

Titkolom a papír szélein
a rostokat…
Ahol a húrokhoz ér,
üt, csavar az ujj,
ott köröket szakító kráterré hámlik a bőr.
…
A feszengve figyelő szemtől is
megmarad végül a ránc,
és megkopik a szív, nagyon,
a hozzád közel eső részén.

Hol benned nyugodtam,
most fél magam vagyok,
s piciny talpad emlékét követem
a minket őriző helyeken.
Még kint rekedt egészem voltál,
s most bennem maró, szép,
de idegen.

BÁRMELYIK NŐHÖZ

Török-Zselenszky Tamás

Bármelyik nőhöz

Tudom a véged az első
mozdulatban,
ajkad ráncain már
vénséged is ott van.
Szemed Holdjában már
elfogyott a Holdam,
s vicsorgásod látom
legszebb mosolyodban.
Érintésed nem csak
szerelmeddel éget,
lenyellek én mégis,
gyötrő, lassú méreg!
Csodálj csak pár percig
s addig hagyd önzésed!
Bánom is ha felélsz
s elhagysz: fakult éked…
nekem világom van
s nem találsz meg abban,
de a te szépséged
minden szépben ott van.

TARKÓD PELYHEI

Török-Zselenszky Tamás

Tarkód pelyhei

Még ne indulj a rezgésekbe!
Még ne!
Aszfalt alatt a Földet észrevenni
jöjj!…
S amíg a poros,
zsírban tenyésző feledők
elfogatlanodnak,
majd mosolytól vedlik ráncot
arcunk,
a virágporban fürdő
rádióhullámok alatt!

EGY GYŰRŰ PENELOPÉNEK

Török-Zselenszky Tamás

Egy gyűrű Penelopének

Már nincs az a kavicsok közt
ülős,
távoli fűrész alatti fák
jajait gondoló,
meztelen gyermekségem.
Maszatjaim mögött
elbújt vágy iránti vágyam is,
és ráhagyom a világra
mind a kérdéseket.
Ott rakok tüzet,
hol az Elsők is raktak,
s behívlak Téged
tiszta körömbe.

Ó, hát végre itt vagy,
mintha itt se lennél,
ilyennek kerestelek:
a feltűnés nélküli, egyszerű
minden bújt
törhető téphetőségedbe;
mint kedves fűz,
nőttél ide mellém,
s most sorvadásra hívlak,
gyermekeink szemei elé.
„Légy rabom! –
minden csókom mintha erre kérne,
s mintha ezért vadászott volna
testem férfisége
a legjobbra, -szabadabbra, -szebbre.
Pedig nem börtön,
templom akarok lenni Veled!
Ég az imád körül…

Úgy majd minden holló halálig
kimerül…
Ha bennünk csak egyszer
körberepül.

FESTŐNŐ

Török-Zselenszky Tamás

Festőnő

Bontja a függönyt, mint virág a szirmait,
hogy fényt láthasson végre.
Állványát úgy igazítja, gonddal,
ahogy sóvár arcát a napraforgó lénye.

Színt kever, közelről is nézi…
érzi a jó festék illatát.
Hajat köt el, majd a vászonba ismét
remegve festi bele magát.

A fölösleget kék rongyába törli,
s a mókus szőrre újabb szín kerül.
Vágya tárgya, képén nyugszik immár, mikor
estére az ihlet adta kéj elül.

Tükrök között, forró vízben fürdik,
égő testben, nyugton elmereng.
Csodás mellét, s többi édes részét
ujjbegyével, habbal festi meg.

Ó, csak egyszer lenne részem,
és szerelmes is belém!
Ujjbeggyel, habbal és bárhogy,
egy nap százszor megfesteném!

FEKETE ANEMONA

Török-Zselenszky Tamás

Fekete Anemona

Fekete rúzzsal, puha ajkaid
még puhítod…
Ott állsz örömöm mélyén,
áldottszép mellekkel,
igazgyöngy köldökű hassal,
kéjtől gőzölgő combokkal szorítasz
engem neki a december
zúzmara-falának… és
sikoltasz
varjútoll kabátban…
fekete körmökkel karmolsz
szerelmet mindenembe.
Itt sírok érted, ha vagy valahol!

Egyszer találkozik a szemed
az enyémmel,
s nem marad körülünk senki.
Felröppen minden lélek,
mint vetési, sötét madársereg.

Szentelt víz tartómba
könnyeinket töltöm,
s a világot azzal áldom.
Virágzatodba ülök, hogy
feledhessem magam…
és végül téged is.

Párás nylonhoz löklek,
lúdbőrzős, mezítelen, tökéletes nő!
Türkizzel mártott kezeimmel simítalak,
és feloldódom gondoskodás-illatodban.
Egyél magaddá engem!
Tedd meg, s én forró,
izzólényű mindeneddé leszek!
Én nem szeretlek,
az nekem semmi már!
Hűvös pengéjű, édes halálban vagyok,
s élet akkor leszek,
ha Te leszek…
hófehér bőrű,
tiszta gyászleány!

HANTKERINGŐ

Török-Zselenszky Tamás

Hantkeringő

Nem kell...
nem kell vigyázni!
Évekig bújtam
igaz hitvesem elől.
Kapálj ki végre egy
ordítva hányós,
vértüsszentős
paplantépésre!
Küldj szörnyet vagy szentet akár!
Úgyis előbb halok meg,
minthogy bárki megölhetne!

Jöjj, drága gyík!
Szabaddá gyalázlak!
Ajkaidon csókolom ki
mit alant beléd adtam,
és egypálcás szenteket lövök Neked
édes szűziséged búcsúján!
Kell a nedvük, húsuk
meggyűrt kebleidbe!
Hogyan szívna másként
égi tüzet, a tejjel,
a gyermek, kire kettőnket
kiszabtak?!

ZENITEN

Török-Zselenszky Tamás

Zeniten

Hát nem a legbolondabb
ki halált kerülve épp a halálba
réved,
s tűzbe búvik sárkánya
elől?!
…hogy élve maradjak
járulok Hozzád,
szerelmem kútfeje,
s mit iszom szájadból:
csak gyötrőbb szomjúság.

Mikor a legtöbbet adod,
akkor legyen véged…
se előbb, sem utána
ne ismerjelek!
Rángó Istenlágyékba nyugszom,
ha magamból
végleg kilélegeztelek.

MECHA INTO ORGA

Török-Zselenszky Tamás

Mecha Into Orga

Felhők közt ülő
alkonytelérre dermedt
az erdő...
enged a merev lét görcse.
Én könnyed sóhajt adok,
Ő sírós földszagot.
Itt szórtam melledbe
a jót rejtő magot!
Még emlékszel,
hideg volt bőrünkön
az eső?!

Lám, fulladni kell a valódisághoz,
és gyógyírként venni a tisztuláshoz
a megbántott lények
moshatatlan jelét!
De elég!
...
csak nyelek egyre az éhség helyett is,
mert kell az ajkad;
a régi, kedves kis forróság!

S bár nem húsod már a húsom rég,
és nem hordod többé bőrödként
bibédet csodáló íriszem,
Tőled valódi mindenem!
...izzó ösvényünk
vörös fái alatt.

RÜGY ILLATOM

Török-Zselenszky Tamás

Rügy illatom

Az én szívemen is
furfangos az a fűszál.
Mosolyog,
bármi fröccsen is rá.
Beloplak a kertbe,
behúzlak…
Megfogom a virító,
zöld bogárkákat.
Itt! Itt a fűszál, nézd!
Úgy szeretlek, hogy
meztelenül üvöltök,
a hóban állva.
Kacagva vizelek,
s a bunkerek kettőhúsza vág meg,
dús melledre várva.
Billogot nyomsz talpaimhoz,
s nővé válok, aki nőket szeret.

Odakint, a Földön esik.
Pólyát teker rám,
saját bőréből szakítva gyolcsot,
vérző ajkú Pénelopé.
Kéjektől vonagolva harapta ki
szája cserepét…
Ó, hogy markolt, és
hogy sikoltott!
Fülembe nyalva-lehelve
nyögdöső szerelmet!
Tejében fürödtem, én,
a penészes száraz kenyér,
s most keresztvízként szórnak
Vénusz papnői engem,
a most kihajtó erdők csöndes avarjára.

Immár ettől tisztulva döföm
hajamba a tollat,
és köpök a zsenialításra,
mert az is köp ránk.
Inkább az egyszerű, mint én!
Inkább iszom aaa… világegyetemreee!!
…
mit képzel ez a papír!!

7 QUADRIENNIUM/7.

Török-Zselenszky Tamás

A befogadó és odaadó
hitves-istennőhöz,
a kenyér úrnőjéhez
7 quadriennium/7.

Mi lehúz, mi emel
ugyanolyan gyenge.
Nyalj a szemeimbe!
Nyalj a szemeimbe!
A sok és a kevés
ugyanaz a mérce.
Bújj a zsigerembe,
bújj a beleimbe!
Öltsd fel karjaim,
töltsd el izmaim…
rágj el és gyújts fel!
Te légy az életem,
vedd, adom mindenem!
Tépj szét és dobj el!
Enyhítsd a vágyamat,
vedd át a kínomat,
oltalmazz kéjjel!!
Erősítsd hangomat,
s fényíró tollamat
munkádra hívd el!
Míg ugyanolyan gyenge
mi lehúz, mi felemel,
dolgot adsz kezembe…
Nyalj hát a szemembe!!!
Szívd ki a hályogot,
köpd rá a szívemre,
verssel ha szülni,
vagy ölni akarsz!

7 QUADRIENNIUM/6.

Török-Zselenszky Tamás

A legszeretetreméltóbb Istennőhöz
7 quadriennium/6.

Lehelj számba, ha megbetegszem,
s fogd a szívem hideg kezeidbe!
Lebegtesd ágyamat
záportól illatos rétjeid fölött!
Alattam egész országok égnek!
Kaffognak szörnyek,
gyűlölnek, mérnek,
a szóval is ölnek
és részekre szednek…
Ó, ügyelj rám, lelj meg,
hűségnek Úrnője, Te!
Majd temesd el testedbe
csöndes darabjaim!

7 QUADRIENNIUM/5.

Török-Zselenszky Tamás

Az Ég és a Föld királynőjéhez
7 quadriennium/5.

Kiegyenesedve lépdelek,
a falvak, városok erein át.
Szétnyílik az ég
és megtisztul a víz.
Amerre járok
Atyaként nézek
tündér lányainkra,
s Beléd nyúlok
mikor őket nyüvi a kezem.

Topáz aljú tó-szemekből áradsz,
Te szentségnek bibéje!
Gyönyörű, vonzó,
illatos és édes!
Gondoskodó, selymes,
istenséggel ékes!
Te összes nő és virág!!

7 QUADRIENNIUM/4.

Török-Zselenszky Tamás

Minden kép ősképéhez
7 quadriennium/4.

Megállok magamban, rajtad,
s nézem, belőled nő ki
lány, anya és nővér.
Veled vagyok, ha velük vagyok,
Téged viszlek
saját öledbe alélni, szenderülni!
S csak úgy tud megkerülni
a szem elől tévesztett szépség,
ha rád tekintve,
Mindenek Anyjában
fedezem fel azt.

7 QUADRIENNIUM/3.

Török-Zselenszky Tamás

A Dekan csillagzatok
alkotójához
7 quadriennium/3.

A Nebt Per!
Szerelmesem!
Ér pattan orromban,
s összevérzem a melleid…
Sóhajts fel magadhoz!
Vörössel, fehérrel kenlek!
Tőlem fogj tüzet, beérett kalász!
Velem fogj tüzet!!

Szemed mélyén a szemem mélye…
testedben testem,
magom a földben.
Vagy és én vagyok…
hallasd hát dalod,
Te magad kiköltő madár!

7 QUADRIENNIUM/2.

Török-Zselenszky Tamás

A zöld vetés alkotójához
7 quadriennium/2.

28 éve lángolok
szélbe kitéve,
s asszony az ölébe
hiába fogad,
papír a képemtől
hasztalan fogant,
ha te vagy az Asszony
és te vagy a Papír,
ki a táltosok mellébe
olyan verset ír:
azt kell, hogy mondják,
magzatként hordják,
férfiak, szív alatt…
Arcot és lelket
nem leltek még olyat
senki emberlányban,
mint milyen a tied!
Nyisd meg rám a méhed,
s fogadd be szerelmed!
Atyád,
testvéred!
Fiad!

7 QUADRIENNIUM/1.

Török-Zselenszky Tamás

Heru anyjához
7 quadriennium/1.

Hol a semmi fogai marják,
fosztják a fény aranyvarjúit,
ott álltam meg aláhullásomban.
Oda küldtél pontot kitenni
az egyetlen végső szóval;
alapot a céllal egybe kötni…
testbe veszni
s harapom, nyalom, szívom, tépem a szád
ha paplanmarkoló álmodásom
völgyében járok…
Velem vagy, mint az algopyrin,
ó te áldó…
Mint színt a sziromnak
adsz magamnak engem,
s esel, ömlesz
ha szomjas az arcom,
a torkom, a vérem,
a semmim, a lényem…!
És gerincem girizdjén
zenél az ujjad;
a vidító eső.

Fölösleg úrnője
a zöld és kék között!
Sör, csók és kenyér!
Templomod vagyok!
Termésed vagyok!
Egyél meg!
Egyél!!

TUDOD, HOGY JÓ EZ ÍGY

Török-Zselenszky Tamás

Tudod, hogy jó ez így

Költözzön pupilládba arcom, majd testem!
S ne!
Ne hagyjon magányban, Téged, többé, illatom!
Szépség-buktatódon, ímhol, érzem én, elestem!
Úgy!
Hát Téged választottak nékem, csillagom!

Ha asztalodhoz térülsz egy-egy téli estén,
szólod:
„Áldd meg, Jézus, kérlek, földi étkemet!”
Ha melegséged, végre ölelhetném…!
Ó, én…
arra kérném, azzal áldjon meg!

S ha vágy ragyogna bent, szívedben,
mért…,
mért kergetnéd onnan messze írmagom?
Befészkelt-e most már még mélyebbre,
sért…
s éktelen’ fáj, mint a sebek, akkor, Jézuson?

Befészkelt szerelmed aljába a lényem?
Sírsz?
Tép, hogy eszed, lelked lángjára irigy?
Megfürödsz velem a szív vizében?
Hívsz…?
Hisz’ tudod, kedves, mint én,
hogy épp jól van ez így!

NÉZLEK

Török-Zselenszky Tamás

Nézlek

Ezen az Istentől okádott kolduson
nem segít segítés!
Te nem, de én tudom mit beszélek,
s ha azt mondom: nyallak, nyellek,
te halott vagy!…
Mert az én nyelvem szív!
Az én csókom lélek.

SEXUALTEOZOPHY

Török-Zselenszky Tamás

Sexualteozophy

Elúsznak mind,
a fontosnak hitt dolgok,
s mire felismered az arcod,
már másikat viselsz.
Ondód fröccsen a poratkák fejére,
azután rájuk térdelsz,
mikor imádkozol.

Én is verek még
egy utolsó, nagyot!
Elfoszlik előlem a bugyid selyme,
a szőröd zamata,
melleid dolmenjei...
és tejutam végig siklik
fénylő, mangaszemeidtől,
a duzzadó Hold-ajkaid közé.

Felsóhajtottuk magam,
egészen a kezdetig.

Minden spirál
harcolni látszott...
de már tudom,
hogy összekarolnak.

SONAR

Török-Zselenszky Tamás

Sonar

Minthogy a hangot sincs, ami
vissza tartaná,
-hacsak az Isten nem merészebb
még magánál is-
széjjelszököm suta mozdulatokkal,
hisz’ először csinálom,
mert nem volt erre még
nálad nyomósabb okom.
Felkutatlak
behunyt szemekkel.
A kistemplom keresztjén leszek,
s ha fogod a jeleimet,
repülj, harapj,
hogy felhőn szeretkezésünk
pajkos mérföldei után,
vérünk cseppjeinek nyomán
a pokolba
visszataláljak!

BUGYISHOZ

Török-Zselenszky Tamás

Bugyishoz

Dugd ki az orrod,
Tüneményecske!
Citrom leve esik
a gőzengedő földre…
csak tartsd alá
szardíniás pirítósaid!

Ruhástól fürdőzz
hadd lássam
ahogy a halálra élet tapad,
arra meg halál,
arra meg élet,
arra meg…
fennáll
kéjbe görnyesztő csókjaim
minden veszélye.

NŐ A HÓBAN, VARJAKKAL

Török-Zselenszky Tamás

Nő a hóban, varjakkal

Mérgező falú templomban szültek,
kéjtől vonagló asszonyra küldtek.
Ondóval, nyállal, vérrel teremtek;
szurok-madárként nemzek fiat.

Szemét az egyiknek, másiknak száját
bevarrom, küldök sok gyíkszolgát hozzád.
Keressék benned a hitvesem hangját…
Te vagy az hátha kit nőül fogad

e gyalázatos szív!

HERPESZ

Török-Zselenszky Tamás

Herpesz

Ki után nyaatááá?!!
Tee patkósseggű,
hivatásos rovargyalázó,
idillszegő, thee?!
Magot méhbe?!
Értsd ahogy éred!
Nézd…
sörgőzös éjszaka van,
s ismét illatoznak
Csókakő estéli virágai.
De melegvíz az nincsen.

Itt siratom hétrét szeppenten,
irdatlan magvaválóságodat!
Hasznodat veszem, ha életben hagylak?
Bár otthon is kijöttem
a Koldus-kanyonból, de
gyenger vagyok!
Gyenger!
Kell a cinkos, hisz’
még nincs elég térdelőerőm.

LÁTSZOM

Török-Zselenszky Tamás

Látszom

Mit itatsz velem, te méh!

Fenyőforgács illat illan…
Illik elesni?
…
Kérdés nélkül kuporgok itt,
a vörös sötétben.
Figyelek, végig az előszobák
annyának hosszán,
és ezerszer is kinyitom a szemem.

Partifecskék raja suhan
a lassú függönyök között.
Forrósodunk, kedves…
forrósodunk.
Míg hideg nem lesz a tűz,
míg el nem aléltat minket
a sok ölelve ölő ember,
míg arannyá nem válik
testünk parazsa…
míg halálra nem ég,
aki bennünket csókol!

SZABADEGYHÁZA MA

Török-Zselenszky Tamás

Szabadegyháza ma

Hantokat dobáltam a kertben.
Istállóban énekeltem.
Egy kérdésre sem feleltem,
csak a nyugalmat szerettem.

Kanásszal a mezőt jártam,
téli erdőt is csodáltam.
Jó sokféle Holdat láttam,
temetőben Jézust vártam.

Kicsiny házunk rozzant falú,
nagyanyám is már ősz hajú.
Málladozó, görnyedt tanú,
fényét vesztett, öreg falu;

szolga Szabadegyháza.

SZABADEGYHÁZA RÉG

Török-Zselenszky Tamás

Szabadegyháza rég

A szederfa termésének íze:
halványrózsolajkérdés-vascukor.
Erre emlékezem, és a
minden percben más-sárga kazlakra…
ott a nevelőfalumban,
az est még tücskökkel köszönt,
és kutyák meséjét hallgatva,
utca lámpáját nyaggatva
altató látomásért…
nyugodt ájulásért
feküdtem én a vályog kisszobában,
elfeledtem azt, hogy kint a nagyvilágban
voltak ’56-ok,
lettek ’94-ek…
és, hogy lesznek még
akármennyik.

ARS POLITICA

Török-Zselenszky Tamás

Ars politica /Honatyáinknak

Önmaguk szolgái, kiktől fél a nép,
s kiket szeret, azok meg a népé.
De sem ez, sem az szolgája nem lehet
ki király; csak az igazságé!

Látjuk, butából mindig több van.
Kit sok választ; buták királya az!
Ez megcsalt népén trónol majdan…
s a szívben örökké amaz.

SZÓGAHÁZI MEZSGYÉN

Török-Zselenszky Tamás

Szógaházi mezsgyén

Ebem sírjára
sok hideg éj ült,
s tenger mezsgyét vájt már
egem bogár-hada.

Átmentő halálunk
idénre megelégült.
Újabb évet vár már,
fenődhet a kasza.

SÉTÁINKRÓL

Török-Zselenszky Tamás

Sétáinkról

Az ősz! Ő az én szerelmesem.
Kiadja lelkét s én karomba veszem.
Meghal, elszáll és a csókomért
ha már sok éven át úgy visszatért

mint hollóként a nyugtalan odaátról,
megemlékezvén szép sétáinkról,
egyszer majd én is az ő karjaiba térek.
Életre váltom be a hulló levél-létet.

HERU TEKINTETE ALATT

Török-Zselenszky Tamás

Heru tekintete alatt

A békanyáltól sebhelyes belvíz
fuldokló-sárga füvei közt
épp most születő
napfénydélibábfülledtség
remegteti a tavaszt,
hét frakkos szarka szemei előtt.
…
Elengedtem a madaram.
Tépett textilbe pólyált
sólymok lebegnek
pocok-ösvények felett…
éhtelenül, kegyelmet árasztó
nyugalommal.
Szépnek látlak, Mezőföldem.
Égkék bogárpáncél-szemek
figyelnek téged meg engem.
Tollammal szelet érzek…
Légyduruzsolós, orvos-csendbe
rikoltok én, Zselenszky,
Amun Ra fia.

ÖREGEDÉS

Török-Zselenszky Tamás

Öregedés

Ez a horizont a szándék
mezsgyéje.
Dübörög ahogy közeleg.
Szűkül nagy robajjal össze felé,
hogy rám záruljon életem végén,
mint egy rabló virágzat.
Rám küldi Pilléi előőrsét,
hogy bepaskoljanak
tonnás ütéseikkel,
hogy orrom eleredt vérébe
hintsék szárnyuk aranyát.
Megragad egy.
Vergődünk,
majd eltűnik, mint mely lény
beivódni képes
ezen emlős-testbe…
Megragad még egy,
majd másik,
és újabbak tűnnek el.
Ők a víz, én a föld…
míg az idő képzelt lovát
szőrén üljük,
ők adják magukat,
én feliszom mindenüket.
Száradva felválik a bőröm,
mint az eltűnt holtágat sóvárgó,
vénné vált meder.

Ember magasságban a segítők lábai.
Körben lebbennek, kézen fogva egymást.
Áttetszően…, csak én látom őket.

Egy távoli kórus dúdol most
szöveg nélküli misét.

EGY VASÁRNAPI HAJNALON

Török-Zselenszky Tamás

Egy vasárnapi hajnalon /Kormos kutya emlékére

Az Ég a mérce! Nézd!
S idáig ér a vér! Az év
a múlt tavasz panasza volt.
Arról szólott, amit
nem értett más rajta kívül.

Ezen keretek között feszült ő
teste vacogó feszületére,
s a tél-elő a vállára véve
babusgatta, úgy merítve ki,
nyugodt mennyeket sugdosva neki.

A dió kopasztó zöld hályog-idő
süketség-kabátja alatt a szíve
a hűvösbe magát úgy dobbanta be,
mint varázsló,
s kiállt a harca helyére.
Búcsúkönny szökött a mélázó szemekbe,
mikkel minket a gyengeségünkbe
kapaszkodni látott.

Ezen keretek között feszült ő
teste szőr híjas feszületére…
s az ősz-utó a kedvest a vállára véve
babusgatta, úgy merítve ki,
nyugodt mennyeket sugdosva neki.

1, 2, 3, 1

Török-Zselenszky Tamás

1, 2, 3, 1

Én nálad keresem Őt,
mert szemed Őnála jár.
És benned szeretet nő,
szép, erős, aranyos szál.

Hogy ölelsz, köszönöm én,
ha csókolsz, ostoba, vén
szám újra életbe, új
Nap-létbe álmodja éj-
önmagát.

FALUSI NEGATÍV

Török-Zselenszky Tamás

Falusi negatív /Bori nagyanyónak

Feleszik a barátaimat!
A félig eresztett redőnyök mögött
aranytányérok tartják
az elkobzott húst.
Megvastagodott, repedezett,
sárga köröm terem
az igazi tündérek
földtől fekete ráncú,
gudvancos kezein.
De holtakat hova
simogassanak?!
…
pusztul a gaz,
véres a kapanyél.
Egy embert
Bibliával is
agyon lehet vágni.

Én éltem tyúkudvaros,
lavórban fürdős vályog-létet…
de kimerült a szántóföld
a szemeim előtt.
Láttam hogy űzi a vizet a láz,
hogy fojtja körül
a gondbarázda-félisten
a madárnyak metszők
vicces arcait.

Megállok itt,
és minden pálya, mozdulat,
röpte, csörte,
szó, eső, türemkedés
mosttá változik előttem.
Vassá mered a tér,
s egyszerre szólnak
az azóta volt hangok.
A fény az űr…
és sötét korong adja már
sötét sugarait.

CSAK ÚGY VAGYOK

Török-Zselenszky Tamás

Csak úgy vagyok

Felülről fújó szél vagyok,
fakadó rügynek dúdolok,
jégfelszínt vízzé nyaldosok.
Felülről fújó szél vagyok.

Vagyok, hogy láthass szebb időt,
hogyha a szenny-vár összedőlt.
Úgy mint a vihar csend előtt…
vagyok, hogy láthass szebb időt.

Csupán csak teljes szél vagyok.
Semmi ellen sem harcolok.
Saját eszembe sem jutok.
Csupán csak teljes szél vagyok.

A teremtett földön úgy megyek,
mindent egyenlőn illetek.
Az lelkem nyugalmától remeg…
a teremtett földön úgy megyek.

A gonosz utál, a jó szeret.
Zenét hintek, s a szép színek
szivárványához sok vizet.
A gonosz utál, a jó szeret.

Megmutatom csak, mint vagyok.
Változik mind, ki felfogott.
Van, hogy ölelni, ölni fog.
Megmutatom csak, mint vagyok.

Az, aki megértett, szeret,
s okosság önzése helyett
nem agy, de szív lakója lett.
Az, aki megértett, szeret.

JÓZSEF ATTILA U. 52.

Török-Zselenszky Tamás

József A. u. 52.

Egy pihével kezd a délután.
A lugas szájában,
falu-sziesztában
nyitódik, csukódik
a madárfüttyös csendben
a konyhaablak.
Elkölt már a leves,
s a bukta épp vénülő családdá
lényegül.
Gyermekkorom háromkerekűsége
szemerkél most,
miben a szomszéd is
mindig azt vetette,
azt aratta, amit bátyám,
s nagyanyám...
miben alvás simult a homlokomra
harangszó után.
Miben hol gyorsan, hol lassan
múlt a hét,
s most huszonhat évet éppen élt
magamra rákiáltják a vént,
az öreget...
hogy „ott a költő úr,
ki székén elszenderedett!”
Hisz’ már a fák sem azok!
Hisz’ már a termőföld is
jajjal csípi magába
a plántált magzatot;
az ugarkát, tököt,
paprikát, babot.
...
Fölrepedt a múlt,
és málna illatú,
vaníliás cukros esteket köszönt
a visszanéző lélek...
ahogy elmereng
és könnyet ejt
a csillám tündökléseken...
darázs oltja szomját
ezen könnyeken.

ÖNVALÓM

Török-Zselenszky Tamás

Önvalóm

Meleg jég…
türkizkék.
Erdőség-boltív felettünk.
A középút hatalmas hangja
a szívünkben,
és fény-talpainkkal lépünk itt,
földszagú hajnalokon,
perzselt húson,
átkozódó, vörös szemeken,
gonosznak szolgáin.
Szivárványburok,
buborékpajzs véd,
s méltóságunk a szelídség.
Egyszerű az ilyen élet.
Csak úgy-élet,
EMBER-lét.
Meleg jég…
Türkizkék.

JÓMAGAMRÓL

Török-Zselenszky Tamás

Jómagamról

„ Pest felszabadult romjai!
Jaj, nem tudok ujjongani! ”
(Vas István)

E könnyed, füstös korban
nem érdem; írni nem hatalom.
A tinta illat bent az orrban
mást jelent, s én elhagyom
a költők hanyag büszkeségét…
mert megadatik, hogy megtehetem.
S ha irigyelve, mások sorsom kérnék,
kedvük erre ím, most örömmel szegem.
Mert rész vagyok és gyarló,
s én kereszteltem meg önmagam!
Lehet, hogy így lettem én ajtó,
de a termek keresztsége hátra van.

KEPHER EM HAT

Török-Zselenszky Tamás

Kepher Em Hat

Mindketten sírunk.
Két bagoly röppent el egy ágról.
…
Bennem kellett ennek másnak lennie.

Ide jössz, megérintelek és
bölcsődbe visszatérsz.
Meglátom amit gondolsz,
tudom azt ami vagy.
Köldököm alól útjára bocsátom
gondoskodásom aranyzsinegét.
Erőgyökeret eresztek, hogy
Anyánkba hatolhasson
a bocsánatkérésed.

A mesét komolyan hallgatók
mennyében ülj most kicsit,
mert a valót távolinak tudók poklát
átfújom fehér tűzzel!
Így választom le húsomról
a fogait belém vető emberkutyát,
ki úgy jár mint bíró, bölcs,
és halált uszítva mutat, üvöltve.
Elporlad pillantásomtól!
Lényét feddhetetlen lénybe feledem,
s mikor kinyitja a világok közti szemet,
érett gyümölcsként
a kosaramba hull.

EGYSZER LESZ, HOL NEM LESZ, LESZ EGYSZER EGY...

Török-Zselenszky Tamás

Egyszer lesz, hol nem lesz, lesz egyszer egy...

Nincs ösvényem beléd...
hisz’ félsz még a magad kilincséhez
nyúlni is
ebben a legújabb Róma
ködstukkói előtti
oktalan masírozásban.
Külön megyünk
földjeink mezsgyéin,
más-más felé...
kapákért végzett,
lelket hólyagozó napszámunkban.

Delelőn megállunk.

Fejtjük, vajon
miért nem adott
egyetlen szent sem
a mellnyelő szerelemre.

De végül is mégis csak
várandós marad majd
veled a szívem.
Csak megszakadni néz föl,
hogy Te megszüless.

GYOMOK BARÁTJAKÉNT

Török-Zselenszky Tamás

Gyomok barátjaként

Egy tökéletes kert terül el bennem,
s én egy óvó szegletében ülök.
Tollborzfüvek sussanása kábít,
Japán juhar haragos vöröse nyugtat.
Az estikés-jácint-ibolya illatban
érő alkony
tűzszín csecseit kívánva,
ihletőm vers-nedveit kérem,
könyörgöm, és érzem,
szellemem ízlelő göcsörtjein,
hogy csurran végig
a rozsdaolvasztó törődés.
Mert itt az összes eddigi csók,
s a világ ilyenkor egyetlen kis völgy,
tenyerem kedves párnácskái között.

AHOGY AZT A TÁRGYAK SZOKTÁK

Török-Zselenszky Tamás

Ahogy azt a tárgyak szokták

Étkéül nemzé a Föld az embert!!
Megbarmítja, mígnem
takarmánnyá butul,
s szétszecskázza saját sarjait!
Ó, milyen létre hívtál, hogy
nincsenek itt Radnótik, Adyk,
meg József Attilák!!
Névtelen hazák és
arctalan hitek.
Látszat katonák
és színház-eszmények
zabálnak!!
Zabálnak üvöltve,
s a lelkük zsír!!

Pedig olyan szép kis könyveink
vannak!
Pedig, olyan jól megmondta
a szív az észnek!!…
De velünk már csak így van.
Tárgyaink, holtunk után is
minket várnak majd,
míg a búza lassacskán,
szépen visszavadul.

OPERA MEDICEA LAURENZIANA

Török-Zselenszky Tamás

Opera Medicea Laurenziana

Mindig van új virág,
mindegy, hogy kiről van itt
ez a kép…
Kell a hulla a szépség színe elé.
Csak ember hiszi,
hogy láng a Tűz…
de bal szememben már
rázkódni látszik a főhajó.

Készülj, szépítkezz, hülye századom!
Vedd fel a kormos kis
vérmintás kosz-ruhád!
Jövök…, és szavammal
leszaggatom rólad!

VELED PAZAR MÁRCIUS

Török-Zselenszky Tamás

Veled pazar március

Már rügyet ébreszt az éj
a kapuinkon túl.
Tegyük rácsok közé
szolgai arcunk sóvár csontocskáit…
s aludjuk lelkünket
a vajszín magnóliák alá!
Itt más árnyúak az ugyanolyanra
festett sarkok,
s a szomszéd a szemétig
ma is felvette
a nem is ráillő cipőt.
21 évesen okosabb voltam;
megöltem magamban az ilyeneket.
Akkor még egyszerre mentünk el
azzal, akivel azt hittem
azt fogom hinni,
amit most veled akarok.

KOSÁR

Török-Zselenszky Tamás

Kosár

Nincs hová szöknünk.
Nádban bujdoklók vagyunk,
s az éjben, a ködben
nem hisszük el a nagy tér neszeit.
Pedig mindegy, hogy milyen távol
van a rókatündér orra!
És mindegy a virág nyugtalansága!
Fűz-nagyanyó örül és dudorászik.
Világíthatna ám a szemünk.
Bevilágolná a dolgokat!
De mi is csak az a fegyver tudunk lenni
amellyel Jézus öngyilkos lett
annak idején!

ÜGY NÉLKÜLI, IGAZ PERC

Török-Zselenszky Tamás

Ügy nélküli, igaz perc

Hallom…
ez a szuvas asztal hangja.
Megmeredtek Nagyanyám mozdulatai.
Lassú táncolásban enyészek a
meggyfavirágzós múltba,
s újra fényes vödör koccan le a kútba.
Kakas, kakukk szól,
s rám olvassa tetemét
a göngyölt újságok
kedves légyhada.


Nem látszik, de
én gazdag vagyok!
Elsiklok dolgaitok között,
megsimítom elejtett őzeiteket,
megszólítom fulladó örömötöket.
Ha szólok, úgy hívom a tüzet
szemeitekbe…
ha nem szólok, akkor meg úgy.

PLOTINOS HIEROPHANTES

Török-Zselenszky Tamás

Plotinos ugyan nem kérné, hogy szóval e világhoz kössék, s neki nem öröm, ha földi részét visszaidézik, írok róla mégis, hogy titeket hozzá vezesselek.

Plotinos Hierophantes

Aranylón rezgő esteli árnyak
játszanak fáim alatt.
Fekélyben, lázban, Campaniában,
Plotinos halva maradt.

Királyi volt, s most Daimón az égben,
ajkán a szó megakadt.
Ammoniostól hallotta régen
mindazt, mit Isten akart:

járjon a létben, szemmel a mennyben,
s lábbal a poklok alatt!
Jóval a szívben, tollal a kézben
tanítsa, hogy mi maradt

mindannyiunkból mindahhoz képest,
mint mikor elindulánk.
Rólunk, e kerek világnyi szőttest
vesse le: anyag-ruhánk!

Dajka csecséről rideg világba
kihullt az aeteri száj.
Száz filozófia iskola látta,
s túl vitte őt a muszáj.

Így jutott aztán Ammonioshoz,
s lénye bizony megörült.
Egészítőt lelt ott minden rosszhoz,
két szeme mennybe került.

Úgy volt hát most már, ahogy az Isten
kimondta régi szavát:
Poklok alatt láb, szem meg az égben,
Plotinos népe javát

Ébredni hívó, fényteli szóval
szolgálta, amerre ment.
Így lett tanító – különb is jóval,
mint a sok többi, selejt. –

Szép Görög ünnep, Athéni gyász is
vendégnek vette be őt.
Atyjaként tudta fiú is, lány is,
szívükbe ő ada hőt.

Hazugság ellen megvédte mindig
valódi, szép igazát.
Jóra tekintett egész’ a sírig,
s jóvá is tette magát.

Dolgait aztán könyvekké tette
Thürosi Basileos,
fekélyes testét megsegítette
kedves Eustokhios.

Elbúcsúzott, s egy kígyót szorított
magához Napdelelőn,
kígyója falnak résébe kúszott,
bárány legelt a mezőn.

Aranylón rezgő, esteli árnyak
játszanak fáim alatt.
Kezemben tartott hagyatékában
Plotinos élve maradt.

Királyi volt, s most Daimón az égben,
ajkán a szó megakadt.
Általa kéri tőlem az Isten,
amit rég tőle akart.

AZ ÖSSZES, MIND!

Török-Zselenszky Tamás

Az összes, mind!

Töltekezzünk el a vörössel,
gyökéren ragadott, halotti éberségű,
érdes alattomosaim!!
Töltekezzünk!

Ó, de mennyire elég már az énből,
s az innen meg onnan szóló költők
távolságaiból!
Íme!
A fecnikre firkálás csodája visít,
s a kormos oldalú villamoson
ott ülnek a csodálkozó,
télhajú apókák, míg én, itt,
a rózsafámmal hálva szólítgatom
az őket megóvó szelet:
Síí! Súú!
Pálinkás érintés vonul végig
az odakint alvókon…
Meglellek, ordasom!
Kék villanásaid vezetnek el hozzád.
Nem menekülsz a csókjaimtól!
Híí! háá!
Ömlik a jég a pupillákra!
Ki ken fel engem a tiszta kenettel?!
…életfa fehér kenőcse
ordítja be pórusaim.
Igen!!
Tudom, hogy minden költő
csak egy bukott próbálkozás!!
A rút szavak egoizmusában megrohadt
kib..zott barmok
tévedő falkája!

FELEJTÉS

Török-Zselenszky Tamás

Felejtés

Mit bánnál, csak az értetlenség bánná!
Mi most vagy, múltadtól vagy, kedvesem.
Ki útját szidná, önmagát tagadná,
s hó alatt időzve meztelen,
eret becsmérelne, mért cikáz úgy,
agytól méhig, rejtett szövetvölgyeken.
Az nem csak önmagán áll csúnya bosszút;
magzatán is úgy, ki Élet-gyermekem!
…
Megértés-napfény a hóra…
sors-barát az út, s majd rávezet,
kéjben s tüskék közt figyelj a szóra:
-„Te magad vagy saját gyermeked!”

SUMMÁRIUM

Török-Zselenszky Tamás

Summárium

Körbe jár a fejben a félsz…
Komló ízbe fordult ajkaid szövete.
Lilás fényben dobbanva kúszom
- gyászborostyán - az alvó gesztenyékre.

Tonnás levél hull rám is…
Nagyító, vének emlékezete.
Világra szálló bogár-bizalmunk
űz a vesztőhelyünkre.

VESSZŐFELKIÁLTÓJEL

Török-Zselenszky Tamás

Vesszőfelkiáltójel

A rügyek hangosak,
illatosak.
Őzekből, farkasokból vetett
ágyon aludtam veled.
Hetvenhét szív dobogott altatót...
mélységed lehettem
magasságod felett.
Hátukra vettek a legszebb angyalok,
mert csak akkorát álmodtam,
amekkora vagyok.

ZSELENSZKY: SZÍVRÁK / verseskötet

Írta: török-zselenszky tamás

Címe: szívrák


A fülszöveget Fenyvesi Ottó írta.
Szerkesztette: Szegedi Kovács György.
Miegymás: Ivanics Zsolt
Kiadja: Vörösmarty Társaság 2008.
Felelős kiadó: Bakonyi Kovács István

FÜLSZÖVEG

Támogatni kell a költőket és nem csak pénzzel és egyébbel, hanem jó szóval is, bíztató szóval, mert ez néha többet jelenthet mindennél. Nincs védtelenebb, mint a költő, amikor magára veszi a világ gondját, s megpróbál eligazodni, választ adni – ilyenkor ugyanis ki kell tárulkoznia, ki kell bújnia minden páncélból, és saját lelkét kell felajánlania a kísérletre, hangszerként: hogy megszólal-e a világ?
Nagy szükség van a költőkre, nem is tudjuk, hogy mekkora! Kevesen tudják, hogy amikor az első embert fellőtték az űrbe, a felkészítés során verset tanult meg fejből, hogy ne féljen a nagy magányában, hogy ne legyen egyedül a nagy világűrben, hogy ne legyen üres a lelke!

Török-Zselenszky Tamás első kötetének versei jó adottságokkal rendelkező, tehetséges fiatal költőről tanúskodnak. Egy érzékeny, romantikus alkatú költő habitusa rajzolódik ki a SZÍVRÁK című kötetből, egy olyan fiatal költőé, aki következetesen, töretlen hittel és bizalommal törekszik önmaga lehetőségeinek megvalósítására, a világ rejtett összefüggéseinek művészi kimondására.

Fenyvesi Ottó

-----

Ajánló:

Éveken át írta verseit úgy, hogy senkinek sem mutatta meg, nem is akarta megmutatni, nem is érdekelte, hogy valaha is valaki elolvasná.
Aztán „megjelent nekem, mint egy idétlennek.”
Sokan megkerestek már ilyen-olyan szövegekkel, régi formákat idézni akaró bugyuta gondolatokkal, csetlő-botló rímmel, ritmussal, vagy a főiskolások szabad verset írni próbáló jópofa soraival.
De ez más volt.
Azonnal megfogott a hótiszta saját hang, az a bizonyos mélyből fakadó, a minden más hangtól megkülönböztethető élő forrás.

Szegedi Kovács György