ÖREGEDÉS

Török-Zselenszky Tamás

Öregedés

Ez a horizont a szándék
mezsgyéje.
Dübörög ahogy közeleg.
Szűkül nagy robajjal össze felé,
hogy rám záruljon életem végén,
mint egy rabló virágzat.
Rám küldi Pilléi előőrsét,
hogy bepaskoljanak
tonnás ütéseikkel,
hogy orrom eleredt vérébe
hintsék szárnyuk aranyát.
Megragad egy.
Vergődünk,
majd eltűnik, mint mely lény
beivódni képes
ezen emlős-testbe…
Megragad még egy,
majd másik,
és újabbak tűnnek el.
Ők a víz, én a föld…
míg az idő képzelt lovát
szőrén üljük,
ők adják magukat,
én feliszom mindenüket.
Száradva felválik a bőröm,
mint az eltűnt holtágat sóvárgó,
vénné vált meder.

Ember magasságban a segítők lábai.
Körben lebbennek, kézen fogva egymást.
Áttetszően…, csak én látom őket.

Egy távoli kórus dúdol most
szöveg nélküli misét.