PLOTINOS HIEROPHANTES

Török-Zselenszky Tamás

Plotinos ugyan nem kérné, hogy szóval e világhoz kössék, s neki nem öröm, ha földi részét visszaidézik, írok róla mégis, hogy titeket hozzá vezesselek.

Plotinos Hierophantes

Aranylón rezgő esteli árnyak
játszanak fáim alatt.
Fekélyben, lázban, Campaniában,
Plotinos halva maradt.

Királyi volt, s most Daimón az égben,
ajkán a szó megakadt.
Ammoniostól hallotta régen
mindazt, mit Isten akart:

járjon a létben, szemmel a mennyben,
s lábbal a poklok alatt!
Jóval a szívben, tollal a kézben
tanítsa, hogy mi maradt

mindannyiunkból mindahhoz képest,
mint mikor elindulánk.
Rólunk, e kerek világnyi szőttest
vesse le: anyag-ruhánk!

Dajka csecséről rideg világba
kihullt az aeteri száj.
Száz filozófia iskola látta,
s túl vitte őt a muszáj.

Így jutott aztán Ammonioshoz,
s lénye bizony megörült.
Egészítőt lelt ott minden rosszhoz,
két szeme mennybe került.

Úgy volt hát most már, ahogy az Isten
kimondta régi szavát:
Poklok alatt láb, szem meg az égben,
Plotinos népe javát

Ébredni hívó, fényteli szóval
szolgálta, amerre ment.
Így lett tanító – különb is jóval,
mint a sok többi, selejt. –

Szép Görög ünnep, Athéni gyász is
vendégnek vette be őt.
Atyjaként tudta fiú is, lány is,
szívükbe ő ada hőt.

Hazugság ellen megvédte mindig
valódi, szép igazát.
Jóra tekintett egész’ a sírig,
s jóvá is tette magát.

Dolgait aztán könyvekké tette
Thürosi Basileos,
fekélyes testét megsegítette
kedves Eustokhios.

Elbúcsúzott, s egy kígyót szorított
magához Napdelelőn,
kígyója falnak résébe kúszott,
bárány legelt a mezőn.

Aranylón rezgő, esteli árnyak
játszanak fáim alatt.
Kezemben tartott hagyatékában
Plotinos élve maradt.

Királyi volt, s most Daimón az égben,
ajkán a szó megakadt.
Általa kéri tőlem az Isten,
amit rég tőle akart.