EGY GYŰRŰ PENELOPÉNEK

Török-Zselenszky Tamás

Egy gyűrű Penelopének

Már nincs az a kavicsok közt
ülős,
távoli fűrész alatti fák
jajait gondoló,
meztelen gyermekségem.
Maszatjaim mögött
elbújt vágy iránti vágyam is,
és ráhagyom a világra
mind a kérdéseket.
Ott rakok tüzet,
hol az Elsők is raktak,
s behívlak Téged
tiszta körömbe.

Ó, hát végre itt vagy,
mintha itt se lennél,
ilyennek kerestelek:
a feltűnés nélküli, egyszerű
minden bújt
törhető téphetőségedbe;
mint kedves fűz,
nőttél ide mellém,
s most sorvadásra hívlak,
gyermekeink szemei elé.
„Légy rabom! –
minden csókom mintha erre kérne,
s mintha ezért vadászott volna
testem férfisége
a legjobbra, -szabadabbra, -szebbre.
Pedig nem börtön,
templom akarok lenni Veled!
Ég az imád körül…

Úgy majd minden holló halálig
kimerül…
Ha bennünk csak egyszer
körberepül.