JÓZSEF ATTILA U. 52.

Török-Zselenszky Tamás

József A. u. 52.

Egy pihével kezd a délután.
A lugas szájában,
falu-sziesztában
nyitódik, csukódik
a madárfüttyös csendben
a konyhaablak.
Elkölt már a leves,
s a bukta épp vénülő családdá
lényegül.
Gyermekkorom háromkerekűsége
szemerkél most,
miben a szomszéd is
mindig azt vetette,
azt aratta, amit bátyám,
s nagyanyám...
miben alvás simult a homlokomra
harangszó után.
Miben hol gyorsan, hol lassan
múlt a hét,
s most huszonhat évet éppen élt
magamra rákiáltják a vént,
az öreget...
hogy „ott a költő úr,
ki székén elszenderedett!”
Hisz’ már a fák sem azok!
Hisz’ már a termőföld is
jajjal csípi magába
a plántált magzatot;
az ugarkát, tököt,
paprikát, babot.
...
Fölrepedt a múlt,
és málna illatú,
vaníliás cukros esteket köszönt
a visszanéző lélek...
ahogy elmereng
és könnyet ejt
a csillám tündökléseken...
darázs oltja szomját
ezen könnyeken.